Egy indexes cikk apropóján visszagondoltam boldogult ifjúságomra, pontosabban 1984 nyarára, mikor is már majdnem felnőttként először jártam a nagybetűs Nyugaton. Három hétig voltunk Ausztriában, Tirol kivételével nagyjából mindenfele jártunk. Bécsben kb. 5 napot voltunk, megnéztük a fontosabb látnivalókat, megkóstoltunk vagy harmincféle sört, és nem jártunk sem a Mariahilferen, sem a Shopping City Süd-ben. Előbbit a metróépítkezés miatti káosz miatt kerültük, utóbbiról meg asse tudtuk, hogy a világon van.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a konzumidiotizmus legnagyobb hullámai csak évekkel később árasztották el a magyarokat, 84-ben még nem tolongtak a népek az egynapos buszutakért, amelyekre mindenki óriási nagy, ám üres bőröndökkel indult.
Jártunk mindenfele a városban, felültünk az Óriáskerékre, megnéztük Schönbrunnt, boroztunk egy grinzingi borozóban, megnéztük a Burg-ot, a természettudományi és a művészettörténeti múzeumot, meg még ki tudja, mi mindent. Tetszett Bécs, bár nem voltunk elájulva tőle. Salzburg, Klagenfurt sokkal jobban tetszett, ezek a városok tényleg képesek elvarázsolni a turistákat . Bécset ellenben egy kicsit tisztább és rendezettebb Budapestnek láttuk, ahol mindig fúj a szél, és emiatt tiszta a levegő. Tetszett az is, hogy az emberek jólöltözöttek, nincsenek málló vakolatú épületek, és úgy általában minden egy kicsit kulturáltabb, mint a mi viharvert fővárosunkban.
Vásárolni nem nagyon mentünk, mivel csóró káeurópaiként rendesen felmálháztunk konzervekkel, és csak kenyeret, tejet vettünk frissen. Persze az nagyon tetszett, hogy a nálunk akkoriban szokásos vizes zsömle és kifli helyett ötvenféle péksüteményből lehetett választani, de igazából annyira nem is értettük, mire ez a nagy tobzódás. Az áruházakat is csak kívülről láttuk, nem vonzottak minket. Nyilvánvaló volt, hogy itt nincs hiánygazdaság, van áru bőséggel, de mi nem azért jöttünk, hogy a drága valutát csokira meg rádiósmagnóra költsük.
Újabb mellékszál, hogy a fényképezőgéphez vásárolt színes filmeket precízen becsomagoltuk, de a fényképezőgép otthon maradt... Emiatt aztán azt találtuk ki, hogy mindenfele, ahol járunk, veszünk sok szép színes képeslapot emlékbe, és fotók helyett majd azokat nézegetjük. Igaz, nem olyan, mint a saját fotó, de legalább meg lehet mutatni az otthonmaradottaknak, hogy milyen is a Mirabell-kert, vagy a Grossglockner. Ma, a kamerás mobiltelefon és az internet korában ezek nevetségesnek tűnnek, de akkoriban nem sejtettük, hogy még a mi életünkben megbukik a kommunizmus, és egyáltalán valaha eljutunk-e még ezekre a helyekre.
Csóró turistaként mindenhol kempingben aludtunk, mert az volt a legolcsóbb. Ráadásul az osztrák kempingek nagyon kulturáltak voltak. Nemcsak tiszták voltak, de a vizesblokkok is messze színvonalasabbak voltak a béketáborban látottaknál. Meglepve tapasztaltuk, hogy svájci és német gazdagék a luxusautóval, székesegyház méretű sátorkölteménnyel, vagy éppen panelház méretű lakókocsival ugyanúgy kempingeztek, mint a lengyel kispolszkis az utánfutóból kihajtható cájggal. Divat volt akkoriban a kempingezés nyugaton, és nem csak a csórók szükségmegoldása, hogy világot láthassanak.
Végül a Wörthi-tótól hazafele megálltunk Grazban is (az de ronda város volt akkoriban, huh!). Mivel annyira jól beosztottuk a valutát, hogy volt még bőven, és mivel belefutottunk egy nagy nyári leárazásba, úgy döntöttünk, hogy terveinkkel ellentétben mégis adunk a shoppingolásnak egy kicsit. A család minden tagja felszerelkezett augusztus derekán, a hőségben egy-egy télről visszamaradt kollekcióból való téli cipővel és kabáttal :-) Nem néztek furcsán a vámnál... ááá, dehogy...
A történethez tartozik, hogy csak évekkel később tudatosult bennünk, mi is a piacgazdaság nagy előnye: azok a cipők még 10 év múlva is úgy néztek ki, mint az újak, pedig nem kíméltük őket. Hát igen, az osztrák is megnézi, mire ad ki pénzt, de ha vesz valamit, attól elvárja, hogy minőségi legyen. Csak itt a keleti végeken, a hiánygazdaságon felnőtt milliók számára az ár a legfontosabb. Nálunk ha valami minőségi, ott rohadhat a boltban, mert a kutya se veszi meg.
Nálunk csak egyvalami adható el: ami olcsó.
Jó rég volt az első rész... Sebaj, úgysem történt sok fejlemény. Az iPad mini elment a háztól, ajándékba oskolás gyereknek, hadd örüljön. Jött helyette Air2, majd az is ment tovább. Februárban aztán egy iPad akción felbuzdulva a 2019-es szériából vettem egy vadi új iPad-et.
Utolsó kommentek