nyelv-ész

      Rác, sváb, cigány, néger, tót, zsidó, oláh.

b.) Írjon legalább tíz mondatot arról a kérdésről, hogy vajon az egyik szó miért számít szitokszónak, a másik pedig miért nem. Emelje ki azt is, hogy mely szavak bukkannak fel a rasszizmussal közös kontextusban!

c.) Mentő kérdés: fejtse ki, miért számít rasszista indíttatású bűncselekménynek, amelyet nem cigány követ el cigány sérelmére, és miért nem számít annak, ha cigány követi el ugyanezt nem cigánnyal szemben.

Nos, egy ideje, illetve pontosan a megjelenés másnapjától kezdve nyúzom ezt a térképet. Első próbálkozásom Budáról a Megyeri hídon át az Újlipótvárosba vezetett, amit az Óceánárok út - Hajló út - István út - Pozsonyi utca - Béke út - Lehel tér - Victor Hugó u. - Kresz Géza u. nyomvonalon kívántam abszolválni. Ezen az úton egy darabig korrekt volt a navigáció, majd Újpest-Központ környékén több kísérletet tett a szoftver, hogy áttereljen a Váci útra (holott a fenti köztes útpontok be voltak állítva), végül a 12-es villamos Angyalföld Forgalmitelep nevű végállomása után pár méterrel, még a vasúti felüljáró előtt közölte velem, hogy a cél autóval nem elérhető területen fekszik.

Sajnos ezt a hibát nem tudtam reprodukálni, mert másnap Nógrád megyébe vitt az utam, ahol viszont kiválóan szuperált a cucc. Rétság, Bánk után Balassagyarmat volt az útvonal, többszöri megállással, letéréssel az eredetileg tervezetthez képest. Garmin kolléga mindenütt derekasan helytállt, és nagy örömömre Gyarmaton is szinte méterre pontosan a keresett házszámhoz navigált.

Ezután Debrecenben múlattam időmet néhány hétig. Itt sem tapasztaltam problémát, eltekintve attól, hogy amikor a Nagyerdei körútról a Pallagi út egyirányú részére a behajtani tilos oldalról véletlenül behajtottam, nem jelzett, hogy forduljak meg, és irány vissza, csak mondta tovább, hogy menjek x métert, majd forduljak jobbra. Először azt hittem, hogy a térkép hibás, és nem tudja, merre egyirányú ez az út, de a kijelzőre pillantva egyértelművé vált, hogy jól jelzi, merre kellene valójában mennem, csak azt nem mondja, hogy forduljak meg. (Pár méter után vettem egy hátraarcot, és a helyes irányba haladtam tovább - azaz vissza.)

Ennek okát akkor ott nem volt időm elemezni, de másnap rájöttem, miért így történt. A Garmin XT szoftverben ugyanis a tervezési opciók között szerepel a megfordulás tiltása. Azaz az útvonaltervezés során ne ajánljon fel olyan lehetőséget, ami az úton való megfordulást igényli. Ennek eredményeként viszont akkor sem mondja, hogy forduljak meg, ha hülye módon szemből hajtok be egy egyirányú utcába.

Elméletemet a gyakorlat igazolta: újabb próba a megfordulás opció engedélyezésével a kívánt eredményre vezetett, és Garmin barátunk pár méter ámokfutás után szólt, hogy hátraarc, mert ez így nem lesz jó. (Az ijedőseknek jelzem, hétvégén, kora reggeli órákban történt mindkét eset, gyakorlatilag nulla autóforgalom mellett. Így valójában csak a táblák és a Garmin adta jelzések alapján ébredtem rá, hogy mit bénázok.)

Igen ám, de ha a megfordulás opció engedélyezett, akkor viszont a szoftver máskor is erőlteti a megfordulást, amikor csak simán letérek az általa tervezett útról, és csak hosszabb idő után hajlandó új útvonalat tervezni. Ez viszont nem épp örömteli, így mégiscsak letiltottam a megfordulást, és inkább jobban figyelem a táblákat :-)

Az egészben az a szép, hogy elméletileg el lehet akármennyit költeni PR-tevékenység címén az EU meggyőzésére, gyakorlatilag viszont támogatást nem fogunk kapni. A fő ok, hogy az egész metrósdi egy elcseszett terv alapján zajlik. Két olyan végpont közé épül és olyan nyomvonallal, ami semmilyen módon nem indokol metróépítést, pláne nem ilyen költséggel.

Az EU ma csak átjárható közlekedési rendszereket támogat, szigetüzemeket nem. Azok közül is csak olyanokat, amelyek bizonyíthatóan javítják az adott település vagy régió közlekedési színvonalát. Hogy ez magyarul is értető legyen: ha a metró egyik vége Budaörsön vagy Törökbálinton lenne, a másik vége pedig az észak-pesti agglomerációban, akkor már esélyesebb lenne a támogatásra. Ha ráadásul műszakilag rugalmasabb módon, a már meglévő vasúti infrastruktúra bevonásával történne mindez, akkor pedig biztosra vehető lenne a támogatás.

Miért?

Budapest közlekedési nehézségeit nem az okozza, hogy nem lehet metróval eljutni Kelenföldról a Keletibe, hanem az, hogy az agglomeráció tömegközlekedése kritikán aluli, emiatt az ingázók autói elárasztják a várost. Ráadásul a meglévő tömegközlekedési vonalak is úgy lettek kialakítva, hogy azok számos helyen átszállásra, várakozásra, aluljárózásra kényszerítik a tömegközlekedőt.

Persze erre jöhet a sablonválasz, hogy a P+R parkolók majd jól megoldják a problémát, de aki mondjuk Budaörsről fél órát araszol a dugóban a metróig, az többnyire nem fogja letenni az autót, és nem fog metróra szállni. Legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján a 70%-a nem teszi.

Emellett ne sikkadjon el az a tény sem, hogy P+R parkolók tekintetében baromi rosszul áll a főváros.

Hol van akkor a bölcsek köve? Mi a megoldás?

Több irányba is mozdulni kellene, és nyugodtan át lehetne venni hasonló méretű városok ötleteit erre a problémára.

Az egyik ilyen az elővárosi vasúthálózat bekapcsolása a fővárosi rendszerbe. Számtalan meglévő vasútvonal némi fejlesztés után alkalmas lenne arra, hogy az agglomerációból behozza az utast, aki tiszta és kulturált járművek, állomások, valamint egy egységes tarifarendszer esetén nem úgy tekintene a MÁV vonalaira, mint valami kőkorszakból ittmaradt őslényre.

A meglévő felszíni tömegközlekedést is el kell juttatni arra a szintre, hogy reális alternatívája lehessen az autózásnak. A jelenleg igencsak szétszabdalt, és sok helyen lepusztult villamoshálózat fejlesztése és karbantartása a metróénál jelentősen kisebb költséggel, ugyanakkor zárt pálya és előnyt élvező forgalomszervezés esetén hasonló hatékonysággal tudná megoldani ezt a feladatot.

Ismét egy példa: a Bosnyák térről 1972 végéig, az Erzsébet-hídi villamosvágányok megszüntetéséig átszállás nélkül el lehetett jutni Észak- és Dél-Budára. A villamos megszüntetése után nem sokkal az autóforgalom annyira megnőtt, hogy a 7-es busznak muszáj volt végig buszsávot kialakítani, hogy ne ácsorogjon a dugóban óraszám. Tehát hamar kiderült, hogy az az  elképzelés hibás volt, hogy a villamost a frissen átadott metró, valamint a nagyobb áteresztőképességű híd könnyedén kiváltja.

Mikor pár éve megjelent az első olyan iMac, ami már úgy nézett ki, mint egy kicsit dundibb TFT monitor, akkor az első képek azonnali "ezaz!" reakciót váltottak ki belőlem. Mikor aztán később élőben is megláttam a masinát, akkor igencsak mellbevágó élmény volt a tejfölösdobozhoz hasonlatos műanyag borítással szembesülni. Leginkább kórházi berendezésekre asszociáltam, ahogy közelebbről szemügyre vettem.

Nemrég viszont designváltás keretében a tejfehér műanyagot ezüst és fekete színek váltották, komolyítva ezzel a gép megjelenését. A képeket meglátva újból jött az "ezaz!".

A napokban aztán kézbe vehettem egy ilyen szerkezetet, és a lelkesedésem ismét lelohadt. Az ezüstszínű részek valami olyan hitvány műanyag benyomását keltik, hogy ahhoz képest a nem éppen luxuskategóriás HP monitorom minőségileg egy csúcs.

Pedig az Apple gépei nem éppen olcsóak. A belépő szintű iMac most negyedmillió forintnál többe kerül az egyik városszéli szupermarket kínálatában, egér és billentyűzet nélkül. Ráadásul a MacBook Pro laptopok valódi fém borításúak, pedig a súly egy laptopnál messze jobban számít, mint egy asztali masinánál. Akkor az iMac-nek miért kellett ilyen hitvány burkolatot kreálni?

Remélem, a haza bölcsei is feismerik a nagy lehetőséget, és a jó pénzért vett microsoftos licenszek mellé találnak olyan céget, amely hajlandó nekik hasonlóan jó pénzért eladni azt, ami mindenkinek ingyen van.

Tudom, nincs szülinapja, de hát nem is azért készült, hanem Monroe-t próbálja utánozni, felettébb szánalmasan. Az eredeti sem épp egy művészi élmény, mert mintha a művésznő seggrészeg lenne, de legalább nem úgy néz ki, mint egy víziszörny, akinek a foga közé akadt egy traktorgumi.

(előzmény)

K.A. kutyája egy ideig szoros őrizet alatt állt, ami alatt azt kell érteni, hogy a gazdi csak pórázra kötve vitte sétálni. Így némileg korlátozva volt a nyugdíjasok felfalása terén, de hamarosan újra alkalma nyílott, hogy bizonyítsa, ki az úr a házban.

Történt pedig, hogy F., a jónevű, 11 éves modelljelölt édesanyja kíséretében látogatást tett K.A. háza táján, némileg a jövőre készülve, mintegy környezettanulmányként. K.A. épp nem tartózkodott otthon, így csak a kutya mellé szerződött segédszemélyzet (korábban K.A. édesanyja) tudott gondoskodni annak napi sétájáról. Így esett, hogy a fiatal aspiráns összeakadt a domináns ebbel, és kettejük találkozása tragikus véget ért. A kutya, mivel már régóta feszült volt, hogy falkavezéri szerepében nem marcangolhat kedvére senkit, hirtelen élt az alkalommal, és rátámadt F. modelljelöltre.

Az esetet F. édesanyja tálalta a bulvársajtónak, melynek hatására K.A. és kutyája ellen újabb bírósági eljárás indult.

A bíróság ezúttal nem lehetett tekintettel a kutya korábbi, nyugdíjbiztosítás terén szerzett múlhatatlan érdemeire, hiszen jelen esetben egy gyermek, a jövő reménysége, azaz egy leendő adóalany volt a támadás szenvedő alanya.

Hosszas mérlegelés, valamint etológusok és más kutyaszakértők bevonása után a bíróság végül megállapította K.A. felelősségét. Az indoklás hosszan taglalta a szakértők vélemnyét a kutya viselkedéséről, melynek eredményeképp bizonyítást nyert, hogy annak gazdája nem gondoskodott megfelelő szociális körülményekről még kölyökkutya korában. Ennek köszönetően a kutyában nem alakult ki a tisztelet a köztisztviselőkkel, a parlamenti képviselőkkel és a bankárokkal szemben.

K.A.-t az ítéletnek megfelelően, mint a társadalomra különösen veszélyes egyedet állatorvosi beavatkozás segítségével elaltatták, a kutya pedig jól fizető állást talált magának egy büntetésvégrehajtási intézménynél.

(Vége.)

Vett is hamar egy kutyát.

A kutya úgy nőtt fel K.A. szerény hajlékában, hogy nem tanulta meg, hol a helye a falkában. Így aztán ahogy nálánál gyengébbel találkozott, azt meg is támadta, meg is ette szőröstül-bőröstül.

K.A. közben híressé vált, felfedezte őt a média. Setét elméjében annyi fogalmazódott meg a világról, hogy egy nőnek legyen minél nagyobb melle, mert akkor jobban buknak rá, és többet foglalkozik majd vele a bulvársajtó. Ami ugye pénzben is mérhető sikerhez vezet.

Lett is neki egyre nagyobb melle, mivel amit csak a plasztikai sebész a műtőben talált, azt K.A. műmelleibe mind beletömte.

Eközben a kutya jóízűen kergetőzőtt a nyugdíjasokkal a közeli parkban, és akit utolért, abba bele is kóstolt. Sokáig senki nem szólt semmit, egyszer azonban a kutya egy, az átlagosnál fürgébb nyugdíjassal akaszkodott össze, aki túlélte az esetet, és azon nyomban fel is jelentette az agresszív ebet.

A bíróság hosszan tanakodott, vajon mi ilyenkor a teendő, elvégre egy ebnek is vannak jogai, nem lehet csak úgy ukmukfukk megbüntetni olyan csekélységekért, mint néhány elfogyasztott nyugdíjas. Mindenekelőtt mérlegelniük kellett a kutya társadalomra való veszélyességét, aminek eredményeképp kiderült, hogy szó sincs veszélyről, hanem épp ellenkezőleg. Nagyon is hasznosnak minősült abbéli cselekedete, mellyel a nyugdíjbiztosító élősködőinek számát csökkentette. Emellett felmerült az is, hogy az elfogyasztott nyugdíjasok esetleg ráutaló magatartásukkal maguk ellen hergelték az állatot.

A bíróság végül megnyugtató ítéletet hozott: K.A.-nak büntetésül a sérült nyugdíjas számára kártérítést kellett fizetnie, mely a károsult egyheti parizeradagjának megfelelő összegre rúgott. K.A. a kártérítést természetben, azaz parizerben kívánta rendezni, de a
Közért-ben megvásárolt felvágottat végül a kutya ette meg.

(folytatás.)