nyelv-ész

Jót nevettem, mint mindig, amikor ilyeneket olvasok.

Bächer úr is azon derék jó emberek közé tartozik, aki évtizedekig asszisztált a "baloldal" ámokfutásához. Szemet huny egy kis lopkowitz felett, úgy gondolja, némi korrupció nem a világ, hiszen cserébe a gonosz fasiszták meg a szélejobb ki van ciánozva, nem kell félni a pogromtól. Nem is baj, ha nem igazi baloldal, csak annak nevezi magát, de legalább féken tartja a bakancsosokat.

Csakhogy aki kígyót melenget, az szerezzen be szérumot is, mert az a csúnya antiszociális kígyó még úgy tökön találja marni, hogy abból bizony nem lesz nemzeti felemelkedés.

Most, hogy az utolsó reménység is elszállt, egyszerre kitört a pánik a "haladó értelmiség" fedélzetén. Hűbazmeg, a nácik már a spájzban vannak! Hát ezért etettük, itattuk a mi kutyánk kölykét, hogy aztán offshore cégekbe lopott pénzén itt hagyjon minket a szarban? Nosza, írjunk hát jó sok cikket arról, hogy most majd mekkora borzalmak jönnek! Állítsuk párhuzamba 1939-et 2009-cel! Szorongj, magyar, nyakadon a csizmatalp!

Köszönöm, én ebből nem kérek. Ha ezek a megmondóemberek évtizedekig segget csináltak a szájukból, akkor most ne várják el tőlem, hogy elhiggyem, egyszerre rózsaillat az, ami onnan kijön, és nem a szar.

Update: a nolblogos fenti link már nem él, de több helyen felbukkant az írás. Valami indymédia nevű képződmény is, no meg a mindenlébenkanál MH is lehozta a cikket.

A budapesti közlekedésben érdekes kettősség figyelhető meg. Az autósok egy jelentős része úgy képzeli, hogy folyamatosan tél van, havazik; ő pedig egy hókotró teherautó sofőrje, akinek mindent és mindenkit le kell tolnia az útról. Ez a kényszerképzet aztán oda vezet, hogy akár egy többsávos út legszélső sávjában haladva is feltűnhetnek a tükörben a villogtató faszparasztok.

Rékuc egyik blogjára írtam a minap alábbi szösszenetet. Utólag elolvasva már én is jót röhögtem raja, de akkor biz'isten, első felindulásból, egy menetben csuklóból írtam az egészet (önéletrajzi indíttatásra, mondanák a nagyok).

Úgyhogy lehet röhögni rajta itt is. A másik ok, amiért idemásolom, mert az eredeti helyén igen kusza helyesírással készült (mondom, csuklóból!), és kissé zavar, hogy utólag nem tudom kikozmetikázni.

Én speciel felháborítónak tartom, hogy az eladó a vevőért van. Igenis, ha bemegy a szerencsétlen a boltba, akkor szembesüljön tettének súlyosságával.

Almonda nagyon helyesen rávilágított a postai építészet helyes irányzatára. Ott például nem látod és nem hallod a postás munkatársat, csak sejted, hogy ott van. Hermetikusan zárt üvegfal, belülről függöny - ezek mind az ügyfélbarát hozzáállás szép példái.

A posta még azért is nagyon jó példa, mert leginkább náluk látható az egyablakos ügyfélforgalom: azaz minden egyes tevékenységhez külön egy-egy ablakhoz kell menni. Az egyiknél feladhatod a csekket, de ha bélyeget vennél vagy ajánlott levelet adnál fel, akkor mehetsz a másik ablakhoz, jóízű sorbanállással fűszerezve. 

 

A csomagfeladás vagy felvétel pedig minden postai szolgáltatások csúcsa.

 

Eleve nem veheted igénybe a teljes nyitvatartási időben, hanem jellemzően csak abban a napi 1-2 órában, amikor egyébként a munkahelyeden rohadsz. Ha mégis elcsíped ezt az időszakot, akkor sem egyszerű a dolgod. Először is itt még nagyobb a sor. Ha netán eljutsz az ablakig, akkor előtted csukják be, mert ebédszünet van.

Utána persze végre te jössz, de ha csomagot adsz fel, akkor előbb ki kell töltened egy húszoldalas kérdőívet és csatolnod kell az anyakönyvi kivonatot,  eboltási bizonyítványt.

Ezután kiderül, hogy a csomag 2 dekával nehezebb, mint az 1642-es locarnói egyezményben a postagalambokra megállapított maximális terhelhetőség.

Emiatt a már kitöltött űrlapot összetépheted, és kapsz másikat, de ehhez nem jók a magaddal hozott dokumentumok, mert ehhez 3 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt kell csatolnod.

Ha netán mégis sikerül feladnod a csomagot, akkor az tutti, hogy nem érkezik meg a címre, mert vagy még a feladó postán ellopják, vagy a kézbesítő fogja lenyúlni. 

 

Ha viszont nem feladni, hanem átvenni akarsz csomagot, akkor sokkal egyszerűbb a helyzet:

Először is mikor hazaérsz, találsz egy nyomtatványt a postaládában, amelyiken értesítenek, hogy olvashatatlan időpontban úgyszintén olvashatatlan súlyú és méretű csomagodat a kézbesítő megpróbálta kézbesíteni, és a tekurvanyádat, hogy mér' csavarogsz el otthonról napközben azon a címen, hogy munkába jársz.

Másnap reggel bemész a postára, de a kézbesítő nyitás előtt egy órával már biciklire kapott, persze, hogy a te csomagoddal a hóna alatt. Délután háromkor jön vissza, a posta négykor zár. Te meg fél ötig dolgozol.

Este újabb cetli vár, miszerint ismét a tekurvanyádat, és legközelebb megint jönni fogunk, és kézbesítünk.

Otthon maradsz. Lesed a postást egész nap, de sehol senki. Délután gyanút fogsz, kimész a postaládához. Újabb cetli, miszerint itt voltunk, próbáltuk, nem voltál itthon. Tekurvanyád.

Persze senki sem csengetett, de rémlik, mintha egy sötét kabátos alak még délelőtt a postaláda környékén ólálkodott volna, és bedobott volna valamit. Nem törődtél vele, mert azt hitted, csak a szokásos félkilónyi reklámújságot dobták be, amivel reggelenként begyújtod a cserépkályhát.

Sovány malacvágtában el. Szerencséd van, még nyitva a posta. Ügyintéző közli, csomagkiadás csak fél négyig van, most pedig már háromnegyed négy. Aláírsz egy nyomtatványt, melyen kéred, hogy bármilyen rendes is a posta, most te külön kéred, hogy vegyen vissza a jófejségéből, és mégse kézbesítse a csomagodat, mert te szeretnéd a postahivatalban átvenni, ha a fene fenét eszik, akkor is.

Következő reggel végre átvehetnéd a postán a csomagodat, de ott derül ki, hogy nem a jó értesítőt hoztad magaddal, emiatt nem adják ki. A féltucatnyi értesítőből pont arra lenne szükség, amit mérgedben tegnap vágtál ki a szemétbe.

Már majdnem feladod, mikor kiszúrod, hogy a másik postás csaj a hivatalban a szomszéd lánya, aki a régi ismeretségre való tekintettel saját felelősségedre akkor is kiadja a csomagot, ha mindehhez csak a személyiddel, lakcímkártyáddal, útleveleddel és adókártyáddal igazolod magad.

 

A kibaszott sajtcetlit, amit az idióta kézbesítő gyűrt be a postaládádba értesítés címén, mindez elvileg nem alkalmas pótolni, de szerencsére a postahivatal vezetője öreg szaki, aki emlékszik, hogy a háború előtt még érvényben volt az a szabály, miszerint a kedves ügyfélnek a csomag akkor is kiadható, ha az értesítés hiányában teljes vagyonának elzálogosításával, valamint fél karjának levágásával jelzi, hogy felelősséget vállal a csomag esetlegesen téves címre történő kikézbesítésének következményeiért.

A csomagban egyébként Margit néni adott fel két kiló szárazkolbászt, ami a postai tárolás (polc közvetlen a radiátor felett) körülményeire való tekintettel a nagy melegben megbüdösödött, így emberi fogyasztásra alkalmatlan.
 

Tegnap, azaz március negyedikén egyik óráról a másikra drámai fordulatot vettek az események a madárpárti honlapra kitett szavazás eredményét illetően. Bizonyára sikerült beizzítani azt a kis programot a szerveren, amelyik minden "Igen" szavazat esetén automatikusan két darab "Nem" szavazatot generál.

Aki ma ellátogatott eme kiváló, ámde bizonnyal méltatlanul alacsony támogatottságú párt honlapjára, az ezzel az épületes képpel szembesült:

A világosabb hátterű, a szavazás eredményét mutató rész csak akkor jön elő, ha valaki a felbukkanó kérdésekre a válaszokat végignyomogatja. Íme az eredmény nagyban is. Érdemes az épületes kérdésekre is csöppet rácsodálkozni:

 

A szavazás jelenlegi állása alapján ugyan nem merném egyértelműen kimondani, hogy a magyar választópolgár mit gondol a melegekről vagy a cigányokról, egyet azonban bátran állíthatok: egy ilyen pártnak semmi keresnivalója a Parlamentben.

 Update: aki netán azt hiszi, hogy ennek a bandának a parlamenti tevékenysége bármilyen emberi jogi garanciát jelent, az esetleg gondolja végig az elmúlt néhány év történéseit, különös tekintettel Gergényi elvtárs elismerésére. Ott mintha egy szadeszes főmufti tüntette volna ki a kiváló főrendőrt, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a necchálós nagyik könnygázzal és gumilövedékkel történő semlegesítésében.