Rékuc egyik blogjára írtam a minap alábbi szösszenetet. Utólag elolvasva már én is jót röhögtem raja, de akkor biz'isten, első felindulásból, egy menetben csuklóból írtam az egészet (önéletrajzi indíttatásra, mondanák a nagyok).

Úgyhogy lehet röhögni rajta itt is. A másik ok, amiért idemásolom, mert az eredeti helyén igen kusza helyesírással készült (mondom, csuklóból!), és kissé zavar, hogy utólag nem tudom kikozmetikázni.

Én speciel felháborítónak tartom, hogy az eladó a vevőért van. Igenis, ha bemegy a szerencsétlen a boltba, akkor szembesüljön tettének súlyosságával.

Almonda nagyon helyesen rávilágított a postai építészet helyes irányzatára. Ott például nem látod és nem hallod a postás munkatársat, csak sejted, hogy ott van. Hermetikusan zárt üvegfal, belülről függöny - ezek mind az ügyfélbarát hozzáállás szép példái.

A posta még azért is nagyon jó példa, mert leginkább náluk látható az egyablakos ügyfélforgalom: azaz minden egyes tevékenységhez külön egy-egy ablakhoz kell menni. Az egyiknél feladhatod a csekket, de ha bélyeget vennél vagy ajánlott levelet adnál fel, akkor mehetsz a másik ablakhoz, jóízű sorbanállással fűszerezve. 

 

A csomagfeladás vagy felvétel pedig minden postai szolgáltatások csúcsa.

 

Eleve nem veheted igénybe a teljes nyitvatartási időben, hanem jellemzően csak abban a napi 1-2 órában, amikor egyébként a munkahelyeden rohadsz. Ha mégis elcsíped ezt az időszakot, akkor sem egyszerű a dolgod. Először is itt még nagyobb a sor. Ha netán eljutsz az ablakig, akkor előtted csukják be, mert ebédszünet van.

Utána persze végre te jössz, de ha csomagot adsz fel, akkor előbb ki kell töltened egy húszoldalas kérdőívet és csatolnod kell az anyakönyvi kivonatot,  eboltási bizonyítványt.

Ezután kiderül, hogy a csomag 2 dekával nehezebb, mint az 1642-es locarnói egyezményben a postagalambokra megállapított maximális terhelhetőség.

Emiatt a már kitöltött űrlapot összetépheted, és kapsz másikat, de ehhez nem jók a magaddal hozott dokumentumok, mert ehhez 3 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt kell csatolnod.

Ha netán mégis sikerül feladnod a csomagot, akkor az tutti, hogy nem érkezik meg a címre, mert vagy még a feladó postán ellopják, vagy a kézbesítő fogja lenyúlni. 

 

Ha viszont nem feladni, hanem átvenni akarsz csomagot, akkor sokkal egyszerűbb a helyzet:

Először is mikor hazaérsz, találsz egy nyomtatványt a postaládában, amelyiken értesítenek, hogy olvashatatlan időpontban úgyszintén olvashatatlan súlyú és méretű csomagodat a kézbesítő megpróbálta kézbesíteni, és a tekurvanyádat, hogy mér' csavarogsz el otthonról napközben azon a címen, hogy munkába jársz.

Másnap reggel bemész a postára, de a kézbesítő nyitás előtt egy órával már biciklire kapott, persze, hogy a te csomagoddal a hóna alatt. Délután háromkor jön vissza, a posta négykor zár. Te meg fél ötig dolgozol.

Este újabb cetli vár, miszerint ismét a tekurvanyádat, és legközelebb megint jönni fogunk, és kézbesítünk.

Otthon maradsz. Lesed a postást egész nap, de sehol senki. Délután gyanút fogsz, kimész a postaládához. Újabb cetli, miszerint itt voltunk, próbáltuk, nem voltál itthon. Tekurvanyád.

Persze senki sem csengetett, de rémlik, mintha egy sötét kabátos alak még délelőtt a postaláda környékén ólálkodott volna, és bedobott volna valamit. Nem törődtél vele, mert azt hitted, csak a szokásos félkilónyi reklámújságot dobták be, amivel reggelenként begyújtod a cserépkályhát.

Sovány malacvágtában el. Szerencséd van, még nyitva a posta. Ügyintéző közli, csomagkiadás csak fél négyig van, most pedig már háromnegyed négy. Aláírsz egy nyomtatványt, melyen kéred, hogy bármilyen rendes is a posta, most te külön kéred, hogy vegyen vissza a jófejségéből, és mégse kézbesítse a csomagodat, mert te szeretnéd a postahivatalban átvenni, ha a fene fenét eszik, akkor is.

Következő reggel végre átvehetnéd a postán a csomagodat, de ott derül ki, hogy nem a jó értesítőt hoztad magaddal, emiatt nem adják ki. A féltucatnyi értesítőből pont arra lenne szükség, amit mérgedben tegnap vágtál ki a szemétbe.

Már majdnem feladod, mikor kiszúrod, hogy a másik postás csaj a hivatalban a szomszéd lánya, aki a régi ismeretségre való tekintettel saját felelősségedre akkor is kiadja a csomagot, ha mindehhez csak a személyiddel, lakcímkártyáddal, útleveleddel és adókártyáddal igazolod magad.

 

A kibaszott sajtcetlit, amit az idióta kézbesítő gyűrt be a postaládádba értesítés címén, mindez elvileg nem alkalmas pótolni, de szerencsére a postahivatal vezetője öreg szaki, aki emlékszik, hogy a háború előtt még érvényben volt az a szabály, miszerint a kedves ügyfélnek a csomag akkor is kiadható, ha az értesítés hiányában teljes vagyonának elzálogosításával, valamint fél karjának levágásával jelzi, hogy felelősséget vállal a csomag esetlegesen téves címre történő kikézbesítésének következményeiért.

A csomagban egyébként Margit néni adott fel két kiló szárazkolbászt, ami a postai tárolás (polc közvetlen a radiátor felett) körülményeire való tekintettel a nagy melegben megbüdösödött, így emberi fogyasztásra alkalmatlan.
 

Tegnap, azaz március negyedikén egyik óráról a másikra drámai fordulatot vettek az események a madárpárti honlapra kitett szavazás eredményét illetően. Bizonyára sikerült beizzítani azt a kis programot a szerveren, amelyik minden "Igen" szavazat esetén automatikusan két darab "Nem" szavazatot generál.

Aki ma ellátogatott eme kiváló, ámde bizonnyal méltatlanul alacsony támogatottságú párt honlapjára, az ezzel az épületes képpel szembesült:

A világosabb hátterű, a szavazás eredményét mutató rész csak akkor jön elő, ha valaki a felbukkanó kérdésekre a válaszokat végignyomogatja. Íme az eredmény nagyban is. Érdemes az épületes kérdésekre is csöppet rácsodálkozni:

 

A szavazás jelenlegi állása alapján ugyan nem merném egyértelműen kimondani, hogy a magyar választópolgár mit gondol a melegekről vagy a cigányokról, egyet azonban bátran állíthatok: egy ilyen pártnak semmi keresnivalója a Parlamentben.

 Update: aki netán azt hiszi, hogy ennek a bandának a parlamenti tevékenysége bármilyen emberi jogi garanciát jelent, az esetleg gondolja végig az elmúlt néhány év történéseit, különös tekintettel Gergényi elvtárs elismerésére. Ott mintha egy szadeszes főmufti tüntette volna ki a kiváló főrendőrt, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a necchálós nagyik könnygázzal és gumilövedékkel történő semlegesítésében.

Az Index tegnapi szösszenete a reform ürügyén hosszasan ecseteli, hogy a "kihasználatlan" vasúttól hány milliárdot kell elvenni. Az idézőjel nem véletlen, hiszen kihasználtságról akkor beszélhetnénk, ha a vasút egy színvonalas szolgáltatást nyújtana, amit az utazóközönség valamilyen szinten igénybe vesz.

Erről itt szó sincs, legalábbis a mellékvonalak esetén semmiképp. A szárnyvonalak módszeres lerohasztása a 70-es évek óta folyamatosan napirenden van, a Kóka-féle tavalyelőtti bezárássorozat már csak hab a tortán.

Urban legend-ként terjed a 36.000.- forintos izzócsere a vidéki állomásépületben: eszerint az állomáson szolgálatot teljesítő vasutasnak nincs joga egy égőt kicserélni, hanem az erre szakosodott kft-től kell megrendelnie. Természetesen írásban, pecséttel, miegymás.

A karbantartó előbb kiszáll, helyszíni szemlét végez, lefotózza a kiégett villanykörtét, majd telephelyére visszatérve főnöke elé tárja a bizonyító erejű dokumentumokat. A főnök jóváhagy, majd engedélyt ad a vllanykörte raktárból való vételezésére. Ezután a karbantartó már a villanykörte birtokában újból kiszáll, és elvégzi a magas szakmai felkészültséget igénylő feladatot, azaz becsavarja az új villanykörtét.

Nem lennék meglepve, ha a történet igaz volna.

A mai napig azt hittem, a sportújságírók kiváltsága, hogy összevissza beszéljenek, anyanyelvünket kerékbe törjék, magyartalan vagy értelmetlen szófűzéssel borzolják a nagyközönség ideggócait.

Ez megvolt? "A gól nélküli döntetlen végeredménye nulla-nulla". Vagy a másik klasszikus: "nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot".

Az aranyköpések erős felhozatalát színesítik a gazdasági témájú hírek is. A mai nap nyertese az Origó üzleti negyedén címoldalon közli a gyanútlanokkal, miszerint:

"Európa stabil esésben zárt."

Kész, ennyi.

Volt egy őrült formatervező, aki évekig a BMW autógyárnál tevékenykedett, és rondábbnál rondább autókkal rémisztgette a márka híveit. Szerencsére távozóban van, sőt, mint hírlik, formatervezőként végleg felhagy az autókkal, amiért itt most külön szeretnék hálát rebegni.

Távozásával egyidőben bemutattak egy újabb rémséget. Méghozzá minden eddigi kreációjánál rémesebbet. Bangle, távozásakor még egyet rúgott a BMW-fanok arcába.

Szöges bakanccsal.

 

Úgy hiszem, erre a formatervre nincs mentség. Pár éve a dél-koreai SsangYong márkánál volt egy másik őrült, aki rémségeket tervezett, de annak a márkának nem volt kialakult arculata, pláne nem tartozott a prémium szegmenshez. Ez volt a cég Rodius nevű típusa, a kép önmagáért beszél.