Mindig kívülállóként tekintettem a sportőrületre. Korábban csak sajnálkoztam azokon, akiknek az élete egyik legfontosabb élménye, hogy meccset néz a tévében, és "szurkol". Nem focizik, hanem "szurkol". Manapság már inkább hajlamos vagyok hülyének nézni őket. Mi élvezetet lelnek abban, ha másokat néznek, amint azok épp valamilyen sportot űznek? Persze, értem én, az evolúció valamelyik fokán nagyon fontos volt a mások nézése, hogy a különböző viselkedésformákat megértsük, utánozzuk. Na de a tévéből még senki nem tanult meg focizni.
Mellékszál: kisgyerekként a "szurkolást" útjavító munkának hittem. Akkoriban még az utak bazaltkockákból álltak (mindenki macskakőnek hívta), és a résekbe az útjavítók forró szurkot öntöttek. Számtalanszor láttam ilyet, és mikor alig három évesen megkérdeztem apámat, hogy a bácsi mit csinál a szurokkal, akkor az én tréfás kedvű ősöm azt válaszolta, hogy a bácsi a szurokkal szurkol.
Fateromtól hallottam azt is (de ez már nem vicc), hogy a foci az ötvenes években annyira áthatotta a közéletet, mint manapság a napi politika. Vagy jobban. Magyarország férfi lakossága a Népsporttal kelt, meccset hallgatott a rádióban (a munkahelyen, naná, hol máshol), majd meló után rongyolt ki a helyi focipályára "szurkolni". Elméletben mindenki értett a focihoz, még az is, aki életében nem rúgott labdába.
Ma valahogy ennek a beteg időszaknak az utószele csap meg minket, mikor látjuk a kormánypropagandát az olimpiáról, vagy a tévében nézzük a felajzott miniszterelnököt, aki a riporternek taglalja, miszerint most "történelmi lehetőség" adódik az olimpia megrendezésére.
Hát egy lófaszt.
Nem irigylem én senkitől az olimpiát, nézze napestig, ha akarja. Vagy üljön repülőre, oszt nézze a helyszínen, ha futja rá. De amikor egy kibaszott uszodát az eredeti költségvetés négyszereséből sem képesek befejezni, akkor itthonra ne álmodjon olimpiát.
Utolsó kommentek