Évek óta tart a béna, terepjárónak látszó járművek utcai térhódítása. A szegmens tele van olyan rémségekkel, mint pl. az Opel Mokka, amelynek a belseje kb. akkora, mint a Corsáé, a járdaszegélyen ugyanúgy le lehet verni az alját, de cserébe legalább jóval magasabb és nehezebb az autó, tehát a légellenállása és a fogyasztása is rosszabb.
Nyígnak is emiatt az autós újságírók, de úgy tűnik, nem látják a valódi okokat.
Pedig egyszerű. Bementem a minap a sarki Ford kereskedésbe, hogy körülnézzek. Oda is pattant a jólöltözött salesman, és érdeklődött, miféle járgányra fáj a fogam. Felvázoltam neki, hogy olyan autót szeretnék, amelyben 4 felnőtt a kétheti nyaraláshoz szükséges cuccal kényelmesen utazhat többszáz kilométert úgy, hogy nem meggebedve száll ki belőle, hanem kipihenten. Az se baj, ha az autóba nem kell belekuporodni, mert az utasok főleg idős emberek, akiknek egy sportosan mély ülés már inkább kínszenvedés. Nem trendi vagy menő autóra vágyom, hanem kényelmes, gazdaságos, tágas autóra.
Elsőként az új Edge SUV-ot kezdte ajánlani, de mondtam neki, hogy nincs szükségem ilyen drabális tankra. Talán a piacvezető S-Max és Galaxy páros valamelyike inkább megfelelne az igényeimnek. Meg is néztük mindkettőt, és ekkor jött a döbbenet: a második sor ülései olyan kicsik és kényelmetlenek, hogy legfeljebb gyerekmérettel tekinthetőek teljes értékű ülésnek. Cserébe persze fel-le hajtogathatóak, akár gombnyomásra is. Oké, van még a harmadik sorban is két alibi-ülés, de az tényleg csak a 10 év alatti korosztálynak szól. Zárójelben megjegyzem, a gyerekemet nem ültetném a hátsó gyűrődő zónába, de hát nem mindenkit izgat ennyire a biztonság. Az értékesítő kifejtette, hogy ilyen autót tőlünk nyugatra csak kisgyerekesek vesznek, ahol még többnyire gyerekülésben ülnek a második sor utasai, és bele kell férnie a kocsiba a sok biszbasznak, játékoknak, miegymásnak is, amit az ilyen családok magukkal hurconak. Aztán ahogy a gyerekek felnőnek, úgyis mindenki vesz saját autót, és már nincs szükség az egyterűre.
Végül mégis megnéztem, mit tud az Edge, sőt, mentünk is egy kört vele. Ekkor ért a meglepetés: az általam elvárt feltételeket csak ez a típus tudta maradéktalanul hozni. Csak a SUV-okban van legalább négy olyan ülés, amelyekben felnőtt, 180 centi magasságú, normál testalkatú emberek kényelmesen érzik magukat az út első fél órája után is.
Második körben a VW választékát néztem: ott az egyterűek ülései valamivel kényelmesebbek, ám ezek is messze vannak az igazán kényelmes autóktól. A kisebb és nagyobb SUV-ok hátsó ülései valamivel jobbak, de az ülőlapjuk mindegyikben túl alacsony, és emiatt itt is fárasztó a hosszabb utazás. Az új T6 kisbuszt is megnéztem, és sajnos abban sem a legjobb a helyzet. Bár ebben akár 8 önálló ülés is lehet, de az ülések itt sem a legkényelmesebbek. Tény, hogy a helykínálat itt a legjobb, és ha 4-nél több embert kell szállítani, akkor a márkán belül ez a legjobb választás, de ezzel az erővel (és pénzzel) más márkák kisbuszai kényelmesebb megoldásokat kínálnak. Csak épp az eredetileg áruszállításra kitalált kisbuszoknál a rugózás és a zajkomfort marad el attól a szinttől, amit egy személyautótól vár az ember.
Ha tehát a vásárló nem nyugat-európai kisgyermekes családfő, akkor az autógyártók szerint nyilván egy kapuzárási pánikrohamában terepjáróra vágyó figura. Vagy esetleg káeurópai kisvállalkozó, aki furgonnal melózik hétköznap, hétvégén meg beülteti a purdékat, oszt' irány a kalandpark.
Utolsó kommentek