A mi drága jó katasztrófavédelmi fő-fő hatóságunk hónapokkal ezelőtt az okostelefonokra is kiadott egy remek kis progit, ami a kezdeti akadozások után mostanában az összes árokba borult teherautóról, a kigyulladt szénakazalokról és az elkóborolt kiscsirkékről is remekül értesítette a felhasználóit.
Persze nem csak a rémhíreket küldte, hanem igyekezett ellensúlyként olykor megnyugtató üzeneteket is küldeni. Megtudhattuk például azt is, hogy országszerte szárazak-e az utak, vagy hogy derült idő várható-e.
Aztán három napja csend van. Március 12-én jött az utolsó üzenet a zákányszéki gázvezeték átvágásáról. Mivel más hírcsatornákon nem értesdültünk komoly károkról, így gyaníthatóan Zákányszék nem tűnt el a térképről gázrobbanás következtében. A Katasztrófavédelmet azonban úgy tűnik, ez a gázvezeték éltette, mert amióta az a fránya munkagép átvágta, azóta a hírek is megszűntek. Mintha elvágták volna.
Pedig abban bíztam, hogy a mai szélviharra csak küldenek riasztást, és nem lesz SMS-akció, mint tavaly, amikor a BELUGYMIN mondta meg az eltévelyedetteknek, átüljenek-e egy másik autóba, vagy sem.
UPDATE: leszedtem a telóról, majd újból feltettem. Most ott vannak a mai hírek, úgyhogy valószínűleg szimplán csak szarul van a program megcsinálva, mert a katasztrófavédelem szorgalmasan löki a híreket, amit aztán a mobilos progi nem bír megemészteni.
Utolsó kommentek