Megjelent az OpenSuSE 12.2, és a sok lelkes fórumozó hatására úgy döntöttem, kipróbálom. Nem kis mértékben közrejátszott a döntésemben az is, hogy a laptopomon a Lubuntut sikerült annyira széthekkelnem a konfigok előzetes mentése nélkül, hogy már amúgy is terveztem rajta egy takarítást.
Fel is ment a Süsü rendesen, ment is gond nélkül minden, mígnem egyszer csak a tápról levéve szépen le nem lőtte az összes usb eszközt. Tápra visszatéve ment, levéve nem ment. Nyilván nem hardverhiba, hiszen Ubival nem csinált ilyet. Fórumokban meg is találtam a probléma megoldását, már más is belefutott.
Az /etc/laptop-mode/conf.d/usb-autosuspend.conf első sorát "auto"-ról "0"-ra kell állítani, így az energiagazdálkodás nem kezd öntevékeny spórolásba. Aztán látom, hogy a laptop lecsukására nem működik a suspend, ezt sem sikerült a nagy fejlesztésben rendesen belőni... Igazából nem értem, mert az Ubi után a Süsü az egyik legelterjedtebb desktop disztró, szóval tesztelni éppen volna kinek, csak úgy látszik, a hibajelentések feldolgozására nincs kellő erőforrás. A menüből felfüggesztés szerencsére rendesen megy, nem csinálja az újraindítást, mint az Ubi.
Van néhány további furcsaság is. Sem a cairo-dock,sem a kino nincs benne a repóban, külön kell összevadászni a telepítőjét. Egyes jelszó beviteli mezőkben nem jelennek meg pöttyök vagy egyéb karakterek, így csak az Enter után derül ki, hogy legalább darabra megvolt-e annyi betű, amennyinek lennie kell.
Szóval nem tűnik annyira összeszedett és átgondolt disztrónak, mint amilyen az Ubi mostanában. Tetézte bűneit azzal, hogy leállításra nem leállt, hanem újraindult.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Másnap feltettem az Ubi Stúdió 12.10-est. Volt mit azon is faragni, de messze nem annyit, mint Süsünél, és alapból egy kézreálló rendszert nyújtott, laza másfél óra alatt. Süsü meg megint a kukában végezte.
Utolsó kommentek