A napokban felröppent a hír, hogy a nagy nevű Garmin nem száll be az okostelefonok egyre bővülő piacára a Mobile XT szoftverével, hanem ellenkezőleg, kiszáll, és csak a különböző PNA-kat, meg nvigációs céeszközöket fogja árulni. Illetve nem egészen, mert ha telefonnal összefércelt navi eszközre vágyunk, akkor ott lesz két Garmin márkájú okostelefon a piacon (elég bénának tűnnek), de egyébként a többi platformra nem fog fejleszteni.
Nem tudom, miért jó ez a Garminnak, hiszen eddig is nagyon sok platformon elérhető volt a Garmin Mobile XT, és ha azt veszem, hogy pl. az iPhone tulajdonosok mennyi minden szar programot megvesznek a csodamasinájukra, akkor még akár elhibázottnak is tűnik ez a döntés.
A szoftver szempontjából konkurrens Sygic és Navigon épp ellenkező stratégiát választottak, sőt, az eddig a WinCE platformra rákozmálni látszó Nav'N Go is kiadta iPhone-ra a szoftverét. Többen már az Android platformot is támogatják, és már a Sygic is árul olyan kártyát, amin az összes általa támogatott platform szoftvere fenn van.
Remélhetőleg felfut az okostelefon-piac arra a szintre, amikor már nem lesz kérdés a Garmin számára sem, hogy érdemes-e a nagyob platformokat külön szoftverrel támogatni, vagy továbbra is a buta PNA-k erőltetése-e a helyes út.
Utolsó kommentek