Szerencsére még sosem törtek be hozzánk, sőt még a kertből sem loptak uborkát. Ennek oka részben az, hogy a kertben uborka csak nyáron, befőttesüvegben, kovászolás céljából fordul elő, de nyilván az is közrejátszik, hogy a környéken lakók számára természetes, hogy mindenkinek a saját kerítéséig tart a birodalma, és azon belül másnak hívatlanul nincs keresnivalója. Vannak azonban, akik szerint teljesen természetes, hogy a más által megtermelt zöldség, gyümölcs, vagy bármilyen termény eltulajdonítható. Nem tudom, hogy ez a mentalitás a korábbi nomád életmód hagyatéka-e, avagy újkori jelenség, mindenesetre úgy tűnik, egész néprétegek rendezkedtek be erre az életmódra. Egy részük kisebbségi lévén, megpróbálkozik azzal a trükkel, hogy amikor rajtakapják, diszkriminációt emleget, így próbál kibújni a felelősség alól. Holott ugyanolyan köztörvényes bűnöző, mint aki nem vallja magát valamelyik kisebbséghez tartozónak. Most viszont nem a cigánykérdés van fókuszban, hanem az a probléma, miszerint magánterületen vezethetek-e áramot az uborkaföld köré? A hatályos törvénykezés szerint nem. A tásadalmi megítélés szerint viszont ez a kérdés hasonló ahhoz, mint a segélyből élő munkakerülők kérdése. Nyilván a másik véglet, az USA gyakorlata is hasonlóan abszurd, de az, hogy az illetéktelen behatolóval szemben lényegében tehetetlenek vagyunk, ugyanolyan képtelenség. Gondoljunk bele: ha a betörőt elfogjuk, és átadjuk a rendőrségnek, akkor valószínűleg személyi szabadságának akadályozása miatt kerülünk a törvény elé. Az elv, miszerint nem alkalmazhatunk nagyobb retorziót, mint amilyet elszenvedtünk, afelé mutat, hogy akkor járunk el jogszerűen, ha felkeressük a tolvaj lakását, és az arányosság elvét követve azonos értékben lopunk tőle. Ideális esetben visszalopjuk tőle eltulajdonított vagyontárgyainkat. Hogy ez az őrület hová vezet, én nem tudom.
Villanyuborka
2008.07.05. 12:08 :: nyelv-ész
Szólj hozzá!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek