Okos miniszterelnökünk rögtön a népszavazás másnapján kerek perec közölte, a leszavazott összegeket a kormány más forrásból nem pótolja. A reform meg egyébként megy tovább, coki mindenkinek.
Sajnos arról nem lehetett népszavazást tartani, akarunk-e hülye reformokat az egészségügyben. Emiatt jöttek az ostoba kérdések a színes cédulákon: akarunk-e vizitdíjat meg kórházi napidíjat fizetni?
Hülye kérdés, persze, hogy nem akarunk.
Az talán még a hat elemis sajtómunkásnak is lejött, hogy valójában miről is szavaztunk. Nem akarunk olyan magánbiztosítós rendszert, ami profitorientált a társadalombiztosítás szintjén, mert az rossz, legalábbis eddig mindenhol rosszul működik. Néhány biztosító meggazdagszik, de bizony olyan hely is van, ahol éppen az összes biztosító veszteséges.
Például a szomszéd Ausztriában.
Helyette olyan egészségügyet szeretnénk, amely szolidáris alapon működik, központilag szedi be a járulékot, és nem köti az egészségügyi alapellátást* a befizetett tőke mértékéhez. Aki az alapellátáson* felül magasabb színvonalra vágyik, magánbiztosító közbeiktatásával tarthat rá igényt.
Persze a mai TB helyett egy karcsúsított, reformált intézményre van szükség, ahol nem folyik el a pénz ezer résen át. Ha az Adóhivatalnál sikerült, itt is megoldható.
A verseny pedig nem a biztosítók szintjén jelenik meg, hanem az egészségügyi ellátást nyújtók szintjén: kórházak, klinikák, háziorvosok szintjén. Aki hatékonyan működik és akivel a betegek elégedettek, az kap az ellátottak után pénzt. Aki meg drágán és rosszul dolgozik, az tönkremegy.
Nincs ebben semmilyen ördöngösség, tucatszám működnek ilyen alapon egészségügyi rendszerek.
A népszavazás üzenete ez: nem kérünk a mutyizós, egészségeseket toborzó, a betegeket költségtényezőként kezelő magánbiztosítók uralmából, mert a működésük végeredménye mindenhol ugyanaz: a legrászorultabb rétegek maradnak ellátás nélkül.
* az alapellátáson természetesen a beteg meggyógyítása értendő.
A zsarolás folytatódik
2008.03.12. 22:09 :: nyelv-ész
2 komment
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
abandi 2008.03.13. 16:48:06
Meddig még???....
Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2008.03.13. 20:24:00