nyelv-ész

Szocializációs folyamatom szerves részét képezték a környező szocialista országokba tett üdülési célzatú látogatások. Erdély és a Felvidék mellett sikerült lejutni az Adriára, és feljutni az Északi-tengerhez is. Keleti irányban viszont a nagy SZU, nyugat felé pedig a gaz imperialisták gátolták ezirányú törekvéseimet. Kelet felé azóta sem sikerült az áttörés, nyugatra azonban még a nyolcvanas években kijutottam.

De térjünk vissza a béketáborhoz.

Északi szomszédunkat akkor épp úgy hívták, hogy Csehszlovákia. Ezt persze ők maguk sem vették komolyan, csak az alkalmat lesték, mikor válhatnak ketté. Hasonlóképp déli szomszédunk, Jugoszlávia (emlékszik még valaki erre a névre?), ahol a széthullás folyamata sokkal... hm... intenzívebb volt.

Volt azonban a közelben egy olyan állam, amelyik a második világháború után kényszeresen igyekezett bizonyítani önnön létjogosultságát - és amelyiket saját álampolgárai sem vettek komolyan, olyannyira, hogy a leghajmeresztőbb módszerekkel próbáltak szabadulni tőle.
Aki látta valaha a "Berlin - Hauptstadt der DDR" táblát, tudja, miről beszélek. Poroszok és szászok beszorítva egy abszurd diktatúrába, abszurd módon viselkedtek. Láthattunk szerte a keleti blokkban sok furcsaságot, de ami ott ment, az magyar szemmel nézve a tragikomédia határát súrolta.

• Lepusztult környék volt bőven mindenfele - de csak ott láthattad, amint a panelház tövében a honpolgár a járdát és az úttest szélét partvissal(!) söpri.
  

• Áruhiány szintén volt mindenhol - de csak ott láthattál birkatürelemmel sorban állókat, amint tűrik a bolti eladó packázását. Mindenhol máshol a tömeg két perc alatt kifosztotta volna a boltot.
  

• A rendőrnek mindenhol óriási hatalma volt - de csak ott láthattad, hogy a polizei szót szinte vigyázzállásban mondják ki.
  

• A dicsőséges Szovjet Vöröshadsereg is jelen volt mindenhol - de csak ott nem telhetett el nap, hogy ne ment volna el legalább egy katonai dzsip az ablakod alatt.

Itthon a nyolcvanas évek a csendes pangással, valamint a honpolgárok háztájiban, géemkában, fusizásban megkeresett, és a Mariahilfer Strassén elköltött Gorenje-forintjaival teltek. A cseheknél, vagy Jugóban ugyanúgy nem szúrt szemet, hogy nem egy békés demokráciában élünk.

Akkoriban egyedül az NDK-ban tett látogatásom során éreztem kézzelfoghatóan egy idegen hatalom fenyegető katonai jelenlétét. (Ugyan a Vöröshadsereg nálunk is jelen volt, de a nyolcvanas években már senkit nem zavart, sőt, lehetett konzervért gázolajat meg kézigránátot szrezni tőlük.)

Idegen hatalom megszálló katonáit ma is láthatod a tévében, de ez már egy másik történet...
(Folyt.köv.)