nyelv-ész

Ki kellett volna tennem néhány nagy kérdőjelet is a mondat végére. Bár egyelőre még az is kérdéses számomra, hogy tényleg kérdő mondat-e a bejegyzés címe. 

Még a kérdőjel is kérdőjeles.

Sokan hitték, hogy a választás másnapján Magyarország egycsapásra jól működő demokráciává válik, ahol a civil kontroll oly' erős, hogy a korrupció csikorogva megáll, kereke a földbe gyökerezik. Sokan azonban látják, hogy a NER olykor szürreális rendszerének lebontása, átalakítása sokéves, nehéz munka lesz. Az új kormányfő már hivatalba lépése előtt a kampányban megszokott vehemenciával és nyers modorban jó faltörő kosként ment neki minden vélt vagy valós falnak. Ez a kormány megalakulása után is folytatódott, olykor furcsán kongó falak döngetésével.

Itt van mindjárt a Krausz-alapítvány. Nem tudom, hogy a korábban megítélt támogatás mennyire volt politikai töltetű, de gyanítom, hogy ezt országunk jelenlegi első embere sem tudja. Ha tudná, a támogatás visszafizetéséről szóló felszólítása tartalmazta volna a bizonyítékot. Az átlagpolgár végtelen naivságában nem is álmodta volna, hogy a korrupció melegágyának kikiáltott megannyi NER-es pénzelosztó képződmény számonkérését megelőzi egy ilyen, laikus szemmel jó ügyet szolgáló alapítvány vegzálása. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Aztán olvasom, hogy átalakítják a kormányhivatalok rendszerét, és sok ügy intézése visszakerül a "szakszervekhez". Laikusként erről megint azt gondolná az ember, hogy az elmúlt 16 év kevés jó vívmányának egyike az egykapus ügyintézés a kormányhivatalokban. A hivatalok közötti aktatologatás eddig is megvolt, csak legalább nem az állampolgárnak kellett hivatalról hivatalra vándorolnia az ügyével. Ezt a vívmányt érdemes lenne megtartani. Ráadásul aki járt már ott, ahol beszéltek róla, az tudja, hogy az ilyen átszervezések akkor is súlyos milliárdokba kerülnek, ha egyébként a külső szemlélő számára nincs látható változás. 

Aztán itt van, hogy nem lesznek vármegyék. Szerény körű közvéleménykutatásom szerint a magyar honpolgárok jelentős többségét nem érdekli, hogy megye vagy vármegye. Legfeljebb azért szavazna a megyére, mert azt szokta meg, és az rövidebb, könnyebb kimondani, leírni. De ha a kormány szerint ez a köz akarata, hát legyen. Majd erre is lehet költeni a pénzt, hogy visszatérjünk a megyéhez. 

A szolidaritási adónak csúfolt önkormányzati sarcot a kampányígéretek ellenére már kevesebb intenzitással vizsgálja felül és törli el az új kormány. Hovatovább ma kijelentették, hogy egyelőre marad, és be kell fizetni. Pedig sok helyen már készítették a petárdákat, hogy amint jön a nagy bejelentés, elsők között ünnepelhessenek. Úgy tűnik, ez egyelőre ugrott. Sőt, ha belegondolok, hogy a sok átalakításnak, számonkérősdinek, ilyen-olyan bizottsági vizsgálatoknak mekkora költsége várható, még azt sem tartom kizártnak, hogy egészen a négyéves ciklus végéig megmarad ez a sarc.

Tehát egyelőre sok a kérdőjel annak, aki csodát, vagy legalábbis egy tényleges rendszerváltást várt az új kormánytól. Sokan viszont tele vannak felkiáltójelekkel, és ezeket a felkiáltójeleket ki is írják magukból mindenféle fórumokon. A felkiáltójelek elé nem átallanak olyasmiket írni, hogy naugye!, meg énmegmondtam! 

Remélem, nem nekik lesz igazuk - de azt minden horgász tudja, hogy a reményhal az utolsó a ravatalon...

A minap lelkendeztem épp, hogy a DK is remélhetőleg eltűnik a süllyesztőben, mint ahogy elődje, az MSZP is eltűnt.

A zuccca embere azonban hiányolja a baloldalt a parlamentből, legalábbis a 24.hu interjúi alapján. Nekem erről az a majd' két évtizedes történet jutott eszembe, mikor még a Feripárt dominált, és egyik kollégámmal megvitattuk a választási esélyeket. Akkor kíváncsian megkérdeztem, hogy vajon miért a Feripárt van az ő szíve csücskében.

A válasz az volt, hogy ő egy baloldali érzelmű ember (jelentsen ez bármit is). Utána megbeszéltük, hogy mik is azok az általa baloldalinak tartott értékek, melyek mentén várja, hogy a Feripárt kormányozzon hatalomra kerülésük esetén. 

Utána feltettem a gyilkos keresztkérdést, hogy vajon tud-e a Feripárt előző, kormányon lévő éveiből legalább kettő, vagy legalább egyetlenegy intézkedést, mely ezeknek a felsorolt baloldali értékeknek szellemében jöhetett létre.

Nem tudott egyet sem.

Számomra azóta is rejtély, hogyan tudta egy szélsőségesen neoliberális, már-már vadkapitalista gazdaságpolitikát folytató politikai tömörülés baloldali színben feltüntetni magát, ráadásul úgy, hogy azt emberek milliói el is higgyék. Ha valaki az orbáni szemfényvesztést, szélhámos néphülyítő propagandát tenné a dobogóra, akkor annak szólok, hogy van egy jelöltem rögtön a második helyre...

Lemondott a nagy szarvasvadász, aki fénykorában helikopterről  lődözött a rénszarvasokra Svédországban. Lemondását azonban nem fogadták el, hiszen jól látható, mennyire pótolhatatlan ő a hazai kereszténydemokrata politikában. 

Gyász.

A múlt hétvégi választások eredményeképp Feri pártja csendben eltűnt a süllyesztőben. Bár ki tudja, még lehet, hogy később megint felbukkannak, hiszen a bűvös egyszázalékos határt sikerült megugraniuk, így a kampányra felvett pénzt nem kell visszafizetniük (ellentétben a Kutyapárttal, pedig egyedül ők azok, akik a pénz egy részét nem a plakátokra szórták el). Így nem kerültek teljes anyagi csődbe, és egy későbbi, a Tiszában csalódott ex-DK-s rajongótábor hátán még visszajöhetnek.

Bár személy szerint Feri már tavaly visszavonult*** az aktív politizálástól, szelleme mindmáig a DK felett lebegett, Klára asszony képében, akiről korábban nem sejtettük, hogy képes ilyesmire. Mármint a lebegésre. Mert pártvezéri kvalitásaival sajnos igen későn nyílt alkalma felvirágoztatni a pártot, és így a felvirágozódás végül lombhullásba váltott.

*** Ez a visszavonulás valami olyasmi lehet, mint a növényevő farkas. Lehet, hogy egy ideig elvegetál sárgarépán és karalábén, de egy idő után mégiscsak utánaered a nyúlnak.

Először is legyen feltelepítve a daemon:

sudo apt-get install systemd-timesyncd

Ezután ellenőrizhetjük a timedatectl paranccsal hogy működik-e a szinkronizáció:

timedatectl

A Linuxportálon van a teljes leírás.

Ebben a Youtube videóban egy autós újságíró tesztel egy plugin hibrid autót. Történetünk szempontjából mellékes, hogy ki tesztel, és mellékes az autó típusa is. Ami nem mellékes, az a jelenség, miszerint valaki úgy tesztel autót, hogy fogalma sincs, mi mire való. Próbálom a tőlem telhető legegyszerűbb módon magyarázni az igazamat.

Kezdjük a kályhánál: mire jó egy plugin hibrid autó? Illetve mi is ez a fura szerzet?

A legtöbb autógyár a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt vegyíti a hagyományos benzinmotoros hajtást az elektromos hajtással. A plugin hibrid annyival tud többet a sima hibridnél, hogy jóval nagyobb kapacitású a meghajtáshoz használt akku, és ez kívülről konnektorról vagy elektromos töltőoszlopról is tölthető. Ezzel az autó néhány tíz kilométeren át akár tisztán elektromos hajtással is tud közlekedni. Ennek az üzemmódnak elsősorban a városi közlekedésnél van jelentősége, de nagy előny akkor is, ha az autót gyakran kell használnunk rövid, néhány kilométeres utakra. Nem probléma, hogy a rövid úton a benzinmotor nem tud üzemi hőfokra melegedni, mert be sem kell induljon rövid távokon. Uganakkor hosszú távú utazásoknál nem probléma, ha nincs útközben elektromos villámtöltésre lehetőség, hiszen ott a benzinmotor, és annak üzemanyaga ma még könnyebben hozzáférhető.

Vegyünk egy példát, hogy milyen használati szokások mellett jön ki a plugin hibrid előnye. Tegyük fel, hogy hétköznap napi 40 kilométert autózok. Ingázok a munkahelyemre, esetleg családtagokat is fuvarozok iskolába, munkahelyre. Ez a hét öt munkanapján 40x5=200 kilométer, ami ha otthon éjszaka, vagy nappal munkaidőben elektromosan töltöm az autót, megtehető tisztán villanyhajtással. Egyrészt lokálisan nem szennyezem a környezetet, másrészt az elektromos hajtás kilométerre vetített költsége is alacsonyabb, mint a benzines hajtásé.

Hétvégén teszek egy hosszabb utat, mondjuk legyen ez is egy 200 km-es út. Ilyenkor az út jelentős részében a benzinmotor fog hajtani, a villanymotor ilyenkor csak besegít. Bár ha indulás előtt az akku fel van töltve, akkor valószínűleg a 200 km egy részét tisztán elektromosan meg tudom tenni, de az egyszerűség végett ezzel most ne számoljunk. Bonyolítható lenne a példánk még azzal is, hogy nem fogok minden hétvégén 200 km-t autózni, ellenben időnként ennél hosszabb utakra is elmegyek. 

A végeredmény éves szinten, hogy az autóm a megtett kilométerek felét tisztán elektromosan tette meg. Ezzel kíméli a környezetet, és az üzemeltetése is olcsóbb. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van a jelentősen magasabb vételár.

Most jön a nagy számítás. A cikk elején linkelt videóban az autós szakértő bácsi kiszámolja, hogy a plugin hibrid Priusnak mennyi lesz a 100 km-re vetített fogyasztása, és az üzemanyag költsége a sima hibrid Priushoz képest. Ebből kiszámolja, hogy hány év alatt térül meg a plugin hibrid magasabb felára a sima hibridhez képest.

Első látásra ez még akár korrekt számításnak is tűnhet, hiszen ugyanannak a gyártónak ugyanazt a típusát veti össze a kétféle hajtáslánccal (az USA-ban árulják a Prius mindkét verzióját, míg Európában csak a Plugin hibrid lesz kapható). Ha az emberek valóban minden nap így használnák az autójukat, ahogy a tesztben a nagy szakértő, akkor ez igaz is lehetne. A gyakorlatban viszont legfeljebb a területi képviselők tekernek bele többszáz kilométert naponta az autójukba, az autósok többsége viszont a fent vázolt módon közlekedik. Azaz többnyire rövid távokat megy, és ritkábban megy hosszú távot. Tehát nekik sokkal hamarabb meg fog térülni, ha plugin hibridet vesznek, mint a filmbéli autós nagyszakértő bácsinak, akinek úgy tűnik, súlyos kilométerhiánya van, amelyet egész napos autókázással próbál csillapítani.

Hogy a szilveszteri petárdadurrogtatás mögött miféle elfojtott frusztráció rejtőzik, én nem tudom. Azt tudom, hogy a csendes többség (itt a szó szoros értelmében csendes!) ezt egyre nehezebben tolerálja. Nem is beszélve a háziállatokról, amelyek egy része ilyenkor világgá szökik. 

Ahol lakom, a környező települések félkaréjban domboldalra épültek, emiatt a petárdázás mifelénk igencsak világháborús hangulatot kelt. A kilométerekkel távolabbi petárdaropogás is jól hallható. Nem mondanám felemelő élménynek.

Volt néhány nyugodt év, amikor valamelyik gaz nemzetveszejtő kormány betiltotta a petárdázást, meggátolva a nemzet öntudatra ébredését. Merthogy ez jól láthatóan a magyar társadalom mélyén gyökerező szokás, hogy idiótaként robbantgatunk szilveszterkor. Szerencsére jelenlegi bölcs vezetésünk felismerte, hogy nemcsak a pálinkafőzés, de a petárdázás is olyan erős tömegigény, amellyel szembemenni esztelenség lenne. 

Nekem ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy mindazok, akik örömüket lelik ebben a nemes sportágban, mihamarabb tapasztalják meg, hogy kisgyermekükre, idős szüleikre, kutyájukra, macskájukra hogyan hat ez a néhány vidám óra, amikor fülsiketítő robbanások sorozatát kell elviselniük.

Vagy csak simán rohadjanak meg.

Az, hogy a Fidesz megnyeri ezt a választást is, többé-kevésbé tudható volt, főleg az utóbbi hetek ellenzéki megnyilvánulásai után. Hogy ismét kétharmad lesz, arra viszont már kevesen fogadtak volna.
Nézzük, miért nem tudta az ellenzék megszorongatni Orbánt:
Volt ugye az emlékezetes ellenzéki összefogásnak titulált bohózat. Olyan pártok bútoroztak össze egymással, amelyek nem sokkal azelőtt még elharapták volna egymás torkát. Mindezt nem valami közös, nemes cél és nemzetfelvirágoztató program keretei között. Nem. Csak és kizárólag a 12 éve regnáló jelenlegi kormány megbuktatása volt az egyetlen cél. Hogy ez kevés volt a választópolgároknak, az tegnap látható volt. Azt, hogy az összefogást megkoronázó „előválasztás” még ennél is nagyobb cirkusz lesz, még senki sem sejtette. Ami ott történt, az kabarészerzők tollára kívánkozik. Hogy hogyan lett MZP az „összefogás” arca, az tényleg a sírvaröhögős kategória.
Mindezek ellenére ekkor még volt esélye az ellenzéknek, hogy a Fidesz hatalmát annyira megingassa, hogy ne jöjjön össze a kétharmad. Ami ezt esélytelenné tette, az már szinte teljes egészében a MZP-féle megnyilvánulásoknak volt köszönhető.
Először is egy választási kampányban nem mondunk olyat a polgároknak, hogy hatalomra kerülésünk esetén vége a rezsicsökkentésnek, az olcsó benzinnek és csirkefarhátnak. Nem mondjuk, hogy ezután nem tudja a nyugdíjas kifizetni a villanyszámlát, a gázt. Még akkor sem mondunk ilyet, ha tudjuk, hogy közgazdasági rtelemben a jelenlegi állapot egy időzített bomba.
Aztán nem teszünk olyan kijelentéseket, amelyeket könnyedén úgy lehet érteni, miszerint MZP a NATO-tagság örve alatt belesodorná Magyarországot az ukrán–orosz konfliktusba. Főleg nem teszünk a kijelentésünket korrigáló újabb félreérthető, félremagyarázható kijelentéseket.
Ez színtiszta dilettantizmus, és a választópolgár szemszögéből a totális alkalmatlanság jele. Hogy ennek ellenére ez a semmiből összefércelt hatpárti massza mégis meg tudta szerezni a parlamenti mandátumok közel harmadát, az egyedül annak köszönhető, hogy a rengeteg bénázás ellenére sokakban erősebb volt az akarat Orbánisztán leváltására, mint a pénztárca iránti aggódás.
Nem csak a bukás volt tegnap megrázó, hanem valami még szomorúbb dolog is történt. A nagy összebútorozás és a Jobbik „felpuhulása” azt eredményezte, hogy kivált a pártból egy kemény mag, amelyik önállóan képes volt 6 mandátumot megszerezni a Parlamentben. Egy olyan társaság, amelyik tradicionális polgári demokráciákban labdába csak a focipályákon rúghatna.
Nézzük a jó oldalát: az új parlamenti évad bővelkedni fog vidám pillanatokban. Olyanokban, amilyeneket a Csurka-féle MIÉP kikerülése óta nem láttunk. Kérdés, megért-e ez ennyit. Talán a kabaréban jobban szórakoznánk, mert ez a bőrünkre megy.